Skip to content
Menu
Work Finder
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • Adatvédelem
Work Finder

A Jobbik monitoringrendszerrel szűrné ki a távközlési adó áthárítását

Posted on július 16, 2012

A Jobbik a távközlési adóval kapcsolatban olyan monitoringrendszer kiépítését sürgeti, amely képes kiszűrni, ha a szolgáltatók áthárítják a terhet a lakosságra – közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-vel.

A politikus közleménye szerint a Jobbik elutasítja azt az „álszent kormányzati indoklást”, hogy az erős verseny megakadályozza majd az adók áthárítását, és egy olyan ellenőrző, monitoringrendszer azonnali kiépítését sürgeti, amely akár hétről hétre képes mérni a díjtétel-emeléseket, s azonnal kiszűrni, ha az érintett óriáscégek kibújnának saját fizetési kötelezettségeik alól.

Z. Kárpát Dániel közleményében emlékeztet arra, hogy bár a kormány szándékai szerint a távközlési adót az ágazat három nagy cége vállalja majd, azóta közülük ketten is jelezték, hogy „minden pironkodás nélkül” áthárítják ügyfeleikre azt az adót, amit nekik kellene fizetniük.

Hangsúlyozta: az áthárítás nagy része az egyszerű polgárokon és a munkahelyek többségét biztosító kisvállalkozókon csapódhat le, „erős a gyanú”, hogy az ágazat nagyobb szolgáltatói a rájuk kivetett adó teljes egészét még ebben az évben ki tudják fizettetni előfizetőikkel.

Az ellenzéki képviselő felhívja a figyelmet arra, hogy a napokban az egyik legnagyobb, korábban magyar tulajdonú távközlési cég jelentette be, „kedvezőtlen piaci folyamatok” miatt szeptemberi, illetve októberi hatállyal módosítja díjszabását, s bár a cég kommunikációja szerint ez nem az új távközlési adó áthárítását jelenti, az időzítés ismeretében nehéz elképzelni, hogy az emelésben nincs szerepe a kormányzat újabb megszorító lépésének.

forrás MTI

Legutóbbi bejegyzések

  • Olaszország legszebb kisvárosai
  • Gépi tanulás: működés, típusok és alkalmazási területek
  • HIFU kezelés
  • A tölcsérjázmin teleltetése
  • Haszonélvezeti jog
  • Felvételi 2024: Miért érdemes matematika és fizika szakot választani?
  • Skiathos látnivalók
  • Konyhabútorok méretének meghatározása
  • A gyors és hatékony álláskeresés titka
  • Siam Park Tenerife

Kategóriák

  • Cégvilág
  • Egészség
  • Ingatlan
  • Jog
  • Karrier
  • Kommunikáció
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Otthon
  • Sport
  • Szépség
  • Szolgáltatások
  • Trend
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
©2026 Work Finder | Powered by SuperbThemes!