A vállalati informatika jövője a Microsoft olvasatában

A Microsoft bemutatta új, a vállalati felhőre és az összekapcsolt eszközökre épülő vállalati megoldásait.

Fókuszban a hibrid felhő
A Microsoft bemutatta a legújabb, hibrid felhőre épülő vállalati megoldásait: a Windows Server 2012 R2-t, a System Center 2012 R2-t és az SQL Server 2014-et, amelyek előzetesei már e hónapban elérhetők lesznek. Használatukkal a vállalatok immáron a felhőn keresztül is elérhetnek mindennemű IT szolgáltatást és alkalmazást, ráadásul ezeket az üzleti igényeikhez mérten skálázhatják felfelé vagy lefelé. A Windows Server 2012 R2 és a System Center 2012 R2 várhatóan 2013 végén, míg az SQL Server 2014 nem sokkal később debütál a jelenlegi tervek szerint.

A termékek, amelyek a Microsoftnak a felhőt előtérbe helyező stratégiája szerint készültek, számos újdonsággal szolgálnak a virtualizáció, a szoftver alapú hálózatépítés, az adattárolás és -helyreállítás, valamint a memórián belüli tranzakciós folyamatok terén. Magukban foglalják a Microsoft nagyméretű felhőrendszerekkel – Windows Azure – szerzett tapasztalatait, és azokra támaszkodva nyújtanak konzisztens platformot a hibrid felhő projektekhez.

Tovább boncolgatva a Microsoft hibrid felhő előnyeit, a vállalat szintén közszemlére bocsájtotta a Windows Azure BizTalk Services vállalati integrációs megoldást nyújtó előzetesét, amely számítógépre telepítve és a felhőből is elérhető. Sőt, mi több, az iparágban egyedülálló módon a Windows Azure-ban a virtuális gépek már percalapú számlázással is igénybe vehetők lesznek.

Windows 8.1: a modern üzletre felvértezve
A Windows 8.1 új hálózati funkcióinak célja a munkahelyi produktivitás növelése különböző mobil megoldások segítségével, így például a Miracast vezetéknélküli megjelenítési technológiával, vagy az NFC segítségével vezérelhető nagyvállalati nyomtatókkal. A biztonságot az ujjlenyomat alapú biometrikus megoldások, a táblagépeken is elérhető többfaktoros hitelesítés, illetve az üzleti adatok távoli eltávolítása szolgálják. A továbbfejlesztett menedzsment képességekről a System Center Configuration Manager 2012 R2 verziója, a továbbfejleszett Windows Intune támogatás és az új, harmadik szolgáltatóktól is igénybe vehető mobileszköz menedzsment (MDM) megoldások gondoskodnak.

Modern alkalmazások fejlesztésének támogatása
A fentieken túl a Microsoft a Visual Studio 2013-at is bemutatta. Az újdonságok, amelyek rugalmasabbá teszik a portfolió tervezését, növelik a fejlesztők hatékonyságát és együttműködését, a néhány héten belül érkező előzetes verzióban kipróbálhatók lesznek.

A Microsoft bejelentette azokat az újdonságokat is, amelyek a Microsoft Developer Network előfizetők munkáját teszik könnyebbé, így még egyszerűbben fejleszthetnek és tesztelhetnek alkalmazásokat a Windows Azure-ral. A havi 150 dollár értékű, de ingyenesen elérhető újdonságokat, valamint egyes MSDN szoftverek felhőben való futtatásának lehetőségét  a Visual Studio Professor, illetve a Premium vagy Ultimate kategóriájú MSDN előfizetők kapják.