Skip to content
Menu
Work Finder
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • Adatvédelem
Work Finder

Állásbörzét rendez a BKIK a fővárosban

Posted on június 25, 2015

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hagyományteremtő jelleggel első alkalommal rendezi meg az Álláshely – Lehetőséget mindenkinek! állásbörzét kedden és szerdán a fővárosban – jelentette be Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy Budapesten a fiatalok, a kis- és középvállalkozások a munkaerőpiacon is megtalálják egymást.
Lenner Áron, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy az ilyen rendezvények is hozzájárulnak Magyarországon a foglalkoztatás bővüléséhez.
Az NGM helyettes államtitkára felidézte, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta rekordot ért el a foglalkoztatottság, több mint 4 millió 100 ezren dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 7,7 százalékra csökkent, a foglalkoztatottsági mutató pedig meghaladja a 62 százalékot, ugyanakkor a 25 év alattiaknál az átlagnál jóval magasabb a munkanélküliség.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, Magyarországon jelentős szerepet töltenek be a kis- és közepes vállalkozások a foglalkoztatásban, a versenyszféra munkavállalóinak több mint 70 százalékát alkalmazzák.
Szeneczey Balázs budapesti főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a főváros támogatja a kamara munkaerő-piaci kezdeményesét, mert az a foglalkoztatás bővülését segíti, és hozzájárul a város fejlődéséhez.
Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy hamarosan megjelenik a főváros gazdaságélénkítési és munkahelyteremtési stratégiája, amely segíti a foglalkoztatást.
A közalapítvány kuratóriumának elnöke rámutatott arra, hogy Budapesten a kkv-k a versenyszférában az alkalmazottak 69 százalékát foglalkoztatják.
A szervezők tájékoztatása szerint a kétnapos állásbörzén várhatóan 5000-en vesznek részt, több száz cég, több ezer aktuális állásából válogathatnak majd az érdeklődők. A börzét roadshow előzte meg, mintegy két hónap alatt Budapest utcáin a BKIK álláshelyi buszjárata hetente 3-4 alkalommal a főváros forgalmas utcáin, közterületein gyűjtötte az önéletrajzokat, amelyek bekerültek a kamara álláshely.hu oldalának adatbázisába.

Legutóbbi bejegyzések

  • Olaszország legszebb kisvárosai
  • Gépi tanulás: működés, típusok és alkalmazási területek
  • HIFU kezelés
  • A tölcsérjázmin teleltetése
  • Haszonélvezeti jog
  • Felvételi 2024: Miért érdemes matematika és fizika szakot választani?
  • Skiathos látnivalók
  • Konyhabútorok méretének meghatározása
  • A gyors és hatékony álláskeresés titka
  • Siam Park Tenerife

Kategóriák

  • Cégvilág
  • Egészség
  • Ingatlan
  • Jog
  • Karrier
  • Kommunikáció
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Otthon
  • Sport
  • Szépség
  • Szolgáltatások
  • Trend
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
©2025 Work Finder | Powered by SuperbThemes!