Szegényeket támogató adománybolt nyílt Kecskeméten

Adománybolt nyílt Kecskeméten, ahol a felajánlott termék – jelképes árú – eladásából származó bevételt a mélyszegénységben élő családok megsegítésére fordítják – közölte a Kecskeméti Mélyszegényekért Facebook-csoport alapítója, a Védőháló Karitatív Egyesület elnöke hétfőn.

Gál Zita, a kecskeméti kezdeményezés ötletgazdája elmondta, hogy társaival 2014 őszén alapították meg csoportot. Korábban is segítettek mélyszegénységben élő családokon, a csoport beindításával azonban nagyot léptek előre, mert már nem csak a saját, otthon feleslegessé vált, de jó minőségű ruháikat, műszaki cikkeiket, bútoraikat adták a szegényebbeknek, hanem a közösségi oldal segítségével rengeteg hasonló, segítő szándékú embert is elérnek – tette hozzá.
Szeptember óta több mint kétszáz szegény családnak segítettek, “volt akinek a teljes lakását bebútoroztuk vagy egy recept kiváltásában segítettünk” – ismertette. Elmondta, hogy a “szociális jelzőrendszer” működik, mert a rászoruló családok jelentkezése mellett rendszeressé vált az, hogy körzeti orvosok, védőnők, pedagógusok is megkeresik őket és felhívják a figyelmüket a rászoruló családokra.
Gál Zita szerint az emberek nem érzéketlenek a szegényebbek sorsa iránt, amit bizonyít az is, hogy már ötven önkéntesük van, a Facebook-csoportjukhoz eddig több mint kétezer-ötszázan csatlakoztak.
Elmondta, hogy rövid idő alatt a felajánlott adományokból négy raktár is megtelt. Megoldást kellett keresni arra, hogy azokkal az adományokkal is kezdjenek valamit, amelyeket nem fognak a szegény, nélkülöző családokhoz eljutatni. Példaként sorolta, hogy lexikonokat, bundákat, festményeket, komplett hagyatékokat, dísztárgyak nem adnak a mélyszegénységben élőknek. A baráti társaság ezért egyesületté alakult és elhatározták, hogy adományboltot nyitnak, ahol a kecskeméti emberek ilyen jellegű felajánlásait jelképes áron árusítva, az abból származó bevételt a szegények támogatására fordítják.
A Medina adománybolt hatvan négyzetméteren működik a belvárosban, a helyiséget egy magánember jutányos bérleti díjon bocsátotta az egyesület rendelkezésére. A munkatársak zöme önkéntes, de az alapítók célja, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű kollegáknak is állást biztosítson.