A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) az országban elsőként ingyenesen hozzáférhető módon lehetővé teszi tagjainak az elektronikus számlák fogadását – jelentette be a szervezet elnöke.
A SAS 2012-ben is rekord árbevételt ért el
Az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások vezető szállítójának számító SAS 2012-ben 2,87 milliárd dolláros globális árbevételt realizált, amely újabb csúcsot jelent a vállalat 36 éves történetében. A big data analitikai „erőműnek” is nevezett SAS ezzel tovább folytatja azt a trendet, amely szerint a cég 1976-os alapítása óta minden egyes évben forgalomnövekedést mutat fel, támogatva ügyfeleit…
Hét tanács a szoftverfrissítések megfelelő kezeléséhez
Az informatikában rendszeresen jelennek meg vírusok és egyéb rosszindulatú programok, ezért a szoftverfejlesztőknek folyamatosan dolgozniuk kell az úgynevezett szoftver patcheken, hogy elhárítsák az IT-rendszereket fenyegető veszélyeket. A rendszergazdáknak pedig folyamatosan alkalmazniuk és telepíteniük kell ezeket a frissítéseket, hogy megóvják a vállalati adatokat, illetve folyamatos működést és hatékonyságot biztosítsanak a szervezet számára. A patch managementet, azaz…
A külső adathordozókról a már törölt adatokat is ellopják
Az elmúlt napokban derült fény egy legalább 5 éve húzódó óriási kiberkémkedési műveletre, amelynek célpontjai főként diplomáciai, kormányzati és tudományos kutatást végző szervezetek voltak. A Vörös október kártevő egyik ijesztő tulajdonsága, hogy a fertőzött géphez csatlakoztatott USB meghajtókról a már törölt fájlokat is ellopja.
Egyre többet vásárolunk online Ázsiából
Miért rendelünk külföldről? A magyarországi vásárlók számára is az ár és a termékek elérhetősége a döntő, csakúgy, mint a régió többi országában – derül ki a PayPal fogyasztói kutatásából, amit Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában végzett 12.000 vásárló megkérdezésével.
Belső közösségi hálózatot épít a Tesco az Office 365-tel
A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, a Tesco a Microsoft Office 365 szolgáltatásait választotta a vállalaton belüli közös munka hatékonyságának, és közösségi platformjának fejlesztésére. A brit székhelyű vállalat tervei szerint az európai és ázsiai leányvállalatok központjaiban és az ottani üzletekben dolgozó alkalmazottak számára teszi elérhetővé az Office 365-öt.
Eljutottunk a kiberhadviselés korszakába
Átalakult a kibertér kockázati struktúrája, ami a védekezésben és az elhárításban is új eszközök alkalmazását követeli meg – állapították meg a világ legbefolyásosabb kiberbiztonsági szakemberei részvételével New Yorkban rendezett 2013-as Kaspersky Kiberbiztonsági Csúcsértekezlet előadói.
Magro.hu: mezőgazdasági adózás egyszerűen
Adózási szempontból sok a kivétel és a specialitás a magyar mezőgazdaságban, ami gyakran még a leggyakorlottabb könyvelőket is nehéz feladat elé állítja. Az adózási rendszer áttekintésének egyszerűsítésére hozta létre fejlesztését a Magro.hu online mezőgazdasági piactér, amely olyan megoldást fejlesztett a gazdák és a felvásárlók számára, amely már a kereskedés első fázisában nyilvánvalóvá teszi a szereplők…
Változás a Synergon igazgatótanácsában
A Synergon Informatika Nyrt. 2013. január 29-én tartott rendkívüli közgyűlésén hozott határozat szerint a társaság igazgatótanácsa Gansperger Gyulával és Naményi Péter Andrással hattagúra bővült – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az IBM sorozatban huszadszor a szabadalmi lista élén
Az IBM rekordszámú, 6478 darab találmányra kapott szabadalmi oltalmat 2012-ben, ezzel ismét első helyen végzett az Egyesült Államokban bejegyzett találmányokat összesítő listán. A szabadalmak jelentős átrendeződéshez járulhatnak hozzá a számítástechnikában, segítve az átlépést a kognitív rendszerek korszakába.