Skip to content
Menu
Work Finder
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • Adatvédelem
Work Finder

Vezetékestelefon-díjak csak az infláció mértékével emelkedhetnek

Posted on január 24, 2013

A piacon működő jelentős piaci erejű vezetékestelefon-szolgáltatók – az Invitel, a Magyar Telekom és a UPC – legfeljebb az éves infláció mértékével megegyezően emelhetik havi díjaikat 2013-ban, és továbbra is biztosítaniuk kell előfizetőiknek a közvetítőválasztás lehetőségét – erről határozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Az NMHH közleményében kifejti, hogy immár negyedszer folytatta le piacelemzési eljárását a vezetékestelefon-szolgáltatások kiskereskedelmi piacán.

Az elemzésbe bevont szektor a hagyományos telefonszolgáltatásokat, az internet alapú telefonszolgáltatásokat (VoIP) és az előfizető által kért, meghatározott helyen használható mobilszolgáltatásokat („home zone”) foglalja magában. A határozat célja, hogy védje az előfizetők érdekeit és biztosítsa a verseny hatékonyságát – olvasható a közleményben.

A hatóság, új alapokra helyezett elemzési eljárása során három jelentős piaci erejű szolgáltatót azonosított: ezek a Magyar Telekom, az Invitel és a UPC. „Számukra a piaci verseny ösztönzése és az előfizetők védelme érdekében kötelezettségek írhatók elő” – véli az NMHH.

A hatóság a három szolgáltató számára határozatban írta elő az indokolatlanul magas díjak alkalmazásának tilalmát. Eszerint a jelentős piaci erejű szolgáltatók a vezetékes telefon előfizetési díjaikat 2013-ban nem emelhetik az éves inflációnál nagyobb mértékben.

Ezen túlmenően továbbra is kötelesek előfizetőik számára biztosítani a közvetítőválasztás lehetőségét is. Egyetlen szolgáltató sem korlátozhatja a közvetítőválasztást, azaz előfizetők egy időben több szolgáltatóval is állhatnak szerződésben, és szabadon dönthetnek arról, hogy mely távközlési cég tarifáit használva kezdeményeznek hívásokat.

A szolgáltatóknak továbbra is tilos az előfizetők indokolatlan megkülönböztetése, de ezt a kötelezettséget már a hírközlési törvény írja elő. Ennek értelmében a szolgáltató nem köthet olyan hűségszerződést, amit az előfizető csak aránytalan és nem indokolható költségek megfizetésével lenne képes módosítani vagy felmondani – hívja fel a figyelmet az NMHH.

A hatóság felidézi, hogy a piacelemzési munka 2012 májusában kezdődött, és a nemzeti konzultációra bocsátott határozat-tervezet október elejére készült el. Az NMHH november 16-án jelentette be az Európai Bizottság és a tagállamok felé a határozat-tervezetet. A Bizottság december 17-én küldte el válaszát, amelyben – egy észrevétel megfogalmazása mellett – elfogadta a határozat tartalmát.

forrás MTI

 

Legutóbbi bejegyzések

  • Olaszország legszebb kisvárosai
  • Gépi tanulás: működés, típusok és alkalmazási területek
  • HIFU kezelés
  • A tölcsérjázmin teleltetése
  • Haszonélvezeti jog
  • Felvételi 2024: Miért érdemes matematika és fizika szakot választani?
  • Skiathos látnivalók
  • Konyhabútorok méretének meghatározása
  • A gyors és hatékony álláskeresés titka
  • Siam Park Tenerife

Kategóriák

  • Cégvilág
  • Egészség
  • Ingatlan
  • Jog
  • Karrier
  • Kommunikáció
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Otthon
  • Sport
  • Szépség
  • Szolgáltatások
  • Trend
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
©2025 Work Finder | Powered by SuperbThemes!